Június közepén jelent meg a hír, mely szerint OCI N.V. cég végső pénzügyi beruházási döntést (FID) hozott az ammónia import termináljának, első fázisú bővítésére a Rotterdami kikötő területén. Az OCI birtokolja és üzemelteti a kikötő egyetlen meglévő ammónia létesítményét, és kapcsolódó infrastruktúráját. Az OCI N.V. nemzetközi szinten is jelentős műtrágyagyártó, melynek termékei közt egyéb, hidrogén alapú termékek is találhatók, úgy mint metanol, bioüzemanyagok, melamin.
A fejlesztés konkrét részleteinek bemutatása előtt háttérinformációként külön ki kell emelnünk, hogy Rotterdam kikötője (Port of Rotterdam, PoR) tradicionálisan, több évtizedes időtávlatban Észak-Nyugat Európa egyik legjelentősebb energetikai klaszterének, energia központjának (’energy hub’) számít. Ezt eddig a fosszilis energiahordozók importja, elosztása, feldolgozása (pl. olajfinomító) dominálta, így nem csoda, hogy Hollandia széndioxid kibocsátásának egyötödéért felelős Rotterdam kikötő régiója. Emiatt a Rotterdami Kikötő vezető szerepet kíván vállalni az energetikai átmenetben, oly módon, hogy megújuló alapú energiahordozók kikötőjévé válik, miközben a jövőben is megmarad nemzetközi szinten is jelentős energetikai és vegyipari központként. Ennek keretében az egyik lehetőség, illetve fejlesztési irány a fontos európai hidrogén központtá válás, ami hidrogén valamint hidrogénszármazékok importjának fogadására, szükséges átalakítására, továbbítására (amely jelentheti a belföldi elosztást, de egyéb európai országokba történő re-exportot is), valamint akár helyi felhasználására is kiterjed. A Rotterdami kikötő egyébként Hollandia hidrogénstratégiájában is központi szerepet játszik, amely explicit módon fontos nemzetközi hidrogénkereskedelmi központként jelöli ki Rotterdamot és az ország kiterjedt gázhálózatát, amely ráadásul az ÉNy-európai ipari régió központjában található.

A több lépésben megvalósítani tervezett fejlesztés már első fázisaként – a jelenlegi 400 kt/év értékről – háromszorosra, azaz 1,2 millió t/év kapacitásúra tervezik növelni az OCI terminálját a Rotterdami kikötőben 2023-ra. Ezen első fejlesztési fázis viszonylag olcsó (~20 millió USD), mivel az OCI meglévő infrastruktúrájának fejlesztését jelenti. A második fázisban Az OCI egy új, nemzetközi léptékben is jelentősnek számító ammónia tároló tartályt tervez telepíteni a terminálnál, amely a kezelő, kiszolgáló infrastruktúra fejlesztésével együtt már 3 millió tNH3/év kapacitást tesz majd lehetővé. Az OCI már az idei évben tervezi a szükséges engedélyezési folyamatok megindítását, lebonyolítását, hogy kedvező pozícióba kerülhessen a terminál átbocsátási kapacitását illetően, amikor is (várhatóan középtávon) a tiszta ammónia felhasználási igények érdemben megnövekednek. Ez nem irracionális, mivel más jelentős cégek esetében is ismerté vált az utóbbi időben (pl. Gasunie és Vopak), hogy ammónia infrastruktúra fejlesztéseket terveznek Észak-Nyugat Európában, vagy éppen a rotterdami kikötőben, ahol a meglévő infrastruktúra egy része eleve használható ilyen célokra, és a kikötőben van további tartalék terület a hidrogén előállító (esetünkben: ammónia krakkoló) technológia telepítésére is.
Az ammónia (NH3) előnyei közé tartozik, hogy viszonylag könnyű cseppfolyósítani, viszonylag könnyű tárolni és szállítani, továbbá hogy lényegében egy teljesen dekarbonizált energiahordozó, illetve vegyipari alapanyag – ma már csak nézőpont kérdése, hogy ki-hogyan látja. Átalakítás nélkül, azaz ammónia formájában is jelentős felhasználási területei léteznek jelenleg is, mint pl. nitrogén alapú műtrágyák gyártása, hajózási üzemanyag, de egyes turbina típusok is képesek felhasználni energiatermelési célra. Hátrányai közé tartozik, hogy az ammóniából történő hidrogén visszanyerés (ammónia bontás) meglehetősen energiaigényes folyamat és az igényesebb hidrogén tisztaság eléréséhez további gáztisztítás is általában szükséges.

E döntés természetesen erősíti az OCI együttműködését a Rotterdami Kikötővel (Port of Rotterdam). A jövőre nézve szintén nem mellékes, hogy az OCI e kikötőben üzemeltet még nagyméretű metanoltárolót, valamint Európa egyik legnagyobb bioüzemanyag-bekeverő létesítményét is.[2]
A kikötő egyébként is igen jelentős fejlesztési helyszín a holland hidrogén projektek szempontjából. Nemrégiben, 2022 elején írta alá a beszállítói szerződést a Shell és a thyssenkrupp Uhde Chlrone Engineers cég egy jelenleg rekord méretű, 200 MW kapacitású elektrolízis üzem leszállítássáról a ‘Hydrogen Holland I‘ nevet viselő projekt keretében. A teljes rendszer 20 MW-os, alkálikus elektrolizáló blokkokból épül fel. A létesítési munkálatok megkezdődtek, a nagy méretű elektrolizáló rendszer várhatóan 2024-ben üzembe áll és innen egy 40 km hosszú hidrogén vezeték fogja szállítani a hidrogént a Shell ’Energy and Chemicals Park’ rotterdami létesítményébe.[3]

Ammónia kapcsán szintén idén tavaszi fejlemény, hogy a TÜV Rheinland kiadta az első „zöld ammónia” tanúsítványt a Green Hydrogen & Chemicals SPC cégnek (amely a norvégiai székhelyű Scatec, és az indiai ACME cégek 50:50% arányú közös vállalata), az Ománban megvalósított – napelemes megújuló energia termelésen alapuló – zöld ammónia előállító üzemére. Igaz, hogy e tanúsítvány még nem egy széleskörűen, nemzetközileg elfogadott minősítési rendszeren, hanem a TÜV saját fejlesztésű (‘H2.21 Carbon-Neutral Hydrogen certification for Green Hydrogen and Green Ammonia‘) vállalati szabványán alapul. Ez alapján az előállításhoz nélkülözhetetlen hidrogén, továbbá az ammónia karbonlábnyomát számítják, és ettől valamint a felhasznált primer energia jellegétől függően különböző kategóriákban (úgy mint pl. „zöld”, kék”, „türkiz” hidrogén) megfelelően tanúsítható a hidrogén, illetve az ammónia.[4] A projekt első fázisában egyébként egy 100 ezer t/év kapacitású zöld ammónia üzem valósul meg az ománi Dqum városhoz tartozó speciális gazdasági övezetben, amelyhez 300 MW-os elektrolizáló kapacitás és 500 MW napelemes erőmű tartozik. A zöld ammónia üzem jövőbeni, teljes kiépítettsége mellett pedig 1,2 millió tNH3/év lesz a létesítmény termelési kapacitása. A projektfejlesztők természetesen ez esetben is a zöld ammónia végfelhasználók (offtaker) felkutatásán és velük hosszútávú ammónia beszállítási szerződések megkötésén dolgoznak.[5]
Forrás:
[2] OCI Expands Port Of Rotterdam Ammonia Import Terminal Capacity. Ress Release, Amsterdam, 2022.06. 15.
[3] https://www.h2-view.com/story/200mw-hydrogen-facility-planned-for-the-port-of-rotterdam/
[4] https://taiyangnews.info/markets/green-hydrogen-certification-for-oman-project/
[5] https://scatec.com/2022/03/07/scatec-partners-with-acme-group-to-develop-a-large-scale-green-ammonia-facility-in-oman/